sirvanevetve

Hétfő
Már másfél hónapja tudjuk a diagnózist, endometriózis, a feleségem szerencsére pozitívan gondolkodik, a legkisebb félelmet se mutatva pakolássza a kórházi táskát. Mármint a műtét iránt nem mutat félelmet, mert az, hogy én tartom életben egyetlen lányunkat, a 2 éves Bogit, a pánikroham széléig sodorja. Nem értem ezt a nagy hűhót, elvégre az apja vagyok, etettem, pelenkáztam, fürdettem eleget, főleg ebben az utóbbi, orvosi vizsgálatokkal tűzdelt időszakban. Mindenesetre holtfehéren fordul ki az ajtón a megérkező taxihoz, és tudom, hogy ezer szike nem sápasztja el annyira, mint Bogi életének egy hetes férfikezekre bízása. Pedig pacsit bele, már most lehet készíteni a legszuperebb apukának kijáró díjat.

A rosszallásomat titkolva, amiért ilyen hisztit vág le egy hetes távollét miatt, tréfálkozva kituszkolom, közben persze szorul a gyomrom, hogy minden rendben legyen vele, de ezzel most nem akarok foglalkozni. Bogi még alszik, el kell terelni a gondolataimat, leülök a gép elé játszani, Wolf3d, a nagy kevenc, aprítom a nácikat, magamban a dühöt. Az utolsóelőtti pályán vagyok, amikor Bogi megjelenik, és megrángatja a nadrágom. Megijedek, kiborítom a kihűlt kávét, rá a klavira, ráadásul szitává lő közben egy géppisztolyos, nem mentettem a játékot, oda az egész. A rohadt életbe! Bogi szája sírásra görbül, na nehogy már így kezdődjön az apa-lánya hét, gyorsan felkapom a bokáinál fogva és „elütöm vele a delet”, himbálom magam előtt, van súlya a kölöknek, ebéd utáni desszert felejtős. Jó idő van, játszótér, majd én megmutatom, hogy csak apával móka igazán az élet!

Kedd
Hát remélem, Boginak jobb napja lesz, tegnap este csaknem kihozott a béketűrésből, őrült hisztit vágott le, amiért nem az anyja altatja. Igazi nő, ha nem úgy működik a világ, ahogy szeretné, akkor olyan cirkuszt rendez, hogy az majd kifordítja a sarkából. Csaknem 11 volt, mire elaludt, a betervezett sörözős sorozatnézésnek annyi lett, ott dőltem ki a valami-hülyenevű-hercegnős párnán én is. Hajnalban botorkáltam át a saját ágyamba, akkor, amikor Bogi felvert az ordításával. Mégis ki a tököm találta ki az ágytámlát? Nem esett le neki, hogy a matrac és a támla közötti rész úgy működik majd, mint egy fekete lyuk? Még kétszer az éjszaka át kellett mennem, hogy a kiesett cumit kotorásszam a rohadt résből. Ahán! Szóval ezért alszik el olyan előszeretettel a feleségem altatás közben! Nem kell átcaplatni a két szobán cumivadászatra, helyben van az ember. Na, majd adok én fekete lyukat, amiben eltűnik a cumi meg az asszony is. Úgyse nyitjuk fel soha azt az ágyat, délelőtt be is nyomtam a támlához a szigetelőhabot. Bogi először bőgni akart, de aztán nagyon tetszett neki, ő is besegített az anyja dezodorjával, jó ájer lesz estére. (Basszus, remélem, ez nem az a méregdrága cucc volt, amit csak egy évben egyszer fúj magára, amilyen jó illata van, esélyes a dolog).

Szerda
Most komolyan, ez olyan nagy ügy? Délután két óra van, a gyerek békésen alszik, én meg megnéztem két epizódot is a sorozatomból. (Szóval így telik azzal a rengeteg siránkozással felvázolt anyaság, mi?) Lehet ám itt lazítani, tessék, sokkal nagyobb rend van, mint szokott. Reggel kiporszívóztam mindent (Bogit is, élvezte, bár egy félórámba került aztán, míg rájöttem, hogy kell kiszedni egy felszippantott babazoknit), port töröltem, felmostam (Bogival, mármint szó szerint, rájöttünk -na jó, én-, hogy a térdére, tenyerére erősített törlőkendőkkel remek segítség), szóval a ház csilivili, a gyerek jóllakottan (oké, a kaját rendeltem) hortyog, és amíg más kitikkadva hajtja a mókuskereket, én itten lebzselek a hűs szobában, mogyorót ropogtatok és tévézek. Utána fogok nézni ennek az apagyesnek, istenbizony.

Csütörtök
A tegnap után azt hittem, hogy nincs lejjebb, de Bogi megmutatta, hogy bizony van. A harmadik epizódnak a feléig se jutottam el, Bogi már meg is jelent, és aztán ez így is maradt. Mármint egy tapodtat nem mozdult a közelemből, jött velem még a vécére is (a vécére!!!). És semmi se tetszett, semmi se volt jó, ellenkezés ezerrel. Mindent kitaláltam, minden csak tíz percre foglalta le, utána már jött is, mit bánta ő, hogy telefonálnék, ügyet intéznék, beleolvasnék az újságomba vagy innék egy pohár vizet. És azok a hülye szerepjátékok! Vagy százszor kellett megkérdeznem a Kispacit, hogy nem fázik-e. Hát egy darab plüss, az istenért! Azonkívül 30 fok van!!! Estére már majdnem sírtam, az altatásnál a sokadjára lejátszott kilopózom-majdnem sikerül-basszameg, felébredt agyament csikicsukinál pedig szó szerint is. Erre ma! A különböző, most már belátom, nem egészen átgondolt mókák következtében felhalmozódott szennyest orvosolandó kigugliztam a legközelebbi mosodát, a nagy hátizsákot teletömtem, felkaptam, Bogit kézenfogtam és elindultunk. A mosoda lenyűgözte, alig akart elindulni, abból is lett egy hiszti. De hol volt ez a félúton lévőhöz képest! Egyszerűen lecövekelt az utca kellős közepén, és oltári visításba kezdett, csak mert nem engedtem, hogy ő vigye a hátizsákot. Vázas, kétszer akkora, mint ő, kettőt lép, elesik. Egészen biztos, kipróbáltuk. A tapasztalat nem győzte meg, üvöltött tovább. Mindenki minket nézett! A pofámról leégett a bőr. Félórás alkudozás vette kezdetét, ami úgy nézett ki, hogy én opciókat ajánlok, Bogi pedig egyre vadabbul ordít rájuk. Csak a kétségbeesésem mondathatta velem, de felajánlottam, hogy belemászhat a hátizsákba, majd viszem. Ez hatott, belemászott, felkaptam, és a hátralévő utat így (meg a járókelők hökkent fejétől, a vissza(!)integetésüktől kísérve tettük meg. Már 3 órája, hogy hazaértünk, és akármit csinálok, nem hajlandó kiszállni, ott ette meg az uzsonnáját is. Mi a fenét mondok a feleségemnek, ha ez így marad?

Péntek
Na, végül kiszállt, bevetettem a nagyágyút: vettem egy kiskutyát. A haver hozta el a vis-maior-telefonom után egy ismerősétől, nem kevésbe fájt. Jópofa jószág, Bogi és én már most odáig vagyunk érte, de hogy a feleségem is odáig lesz, azt kétlem. Többek közt például még nem szobatiszta. Nagyon nem. (Erre hogy a fenébe nem gondoltam?). Meg rág. Nagyon és mindent. Őszintén bevallva, így este 10-re már az idegeimet is. Bogival együtt. Rohadt hangosak, nyüzsög az egész ház, hol az egyik kér inni, hol a másik után takarítom a kiborított poharat, mintha több dimenzióban kéne mozognom egyszerre, esküszöm, én ezt nem bírom. Kicsim!!! Könyörgöm, gyere hazaaaaa!